~ visszatértem...
Nov. 29th, 2009 | 07:22 pm
mood:
...
music: Olivia Lufkin - Recorded Butterflies
Hát, jó sokáig elvoltam... XD Kicsit talán túl sokáig is...
Mióta eltűntem, elkezdődött a suli (milyen fura visszagondolni rá...) meg jöttek a kisebb-nagyobb bajok.
Jelentősebb események:
Szeptember:
- Voltunk Moonlight Meido-ban, azóta folyamatosan is járunk vissza. (nekem még mindig Sirius a kedvenc teaházam, de mindegy... XD)
- Voltam Free Hug-ozni, pár osztálytársammal. Ez igazán jól sikerült, de ez csak egyszeri alkalommal jó, mert beleun az ember. Azóta nem is voltam.
Október:
- Elsején, Miyavi koncert volt, és nagyon jó volt. Igaz, nem az első sorban álltam, de fergetes volt még így is. Imádom Myv-t, egyre és egyre jobban. Még mindig nem hiszem el, hogy láttam élőben. :)
- Elkezdtem gitározni, igaz eddig csak két órám volt, és csak januárban folytatom, illetve inkább kezdem el újra. Ez a hangszer, ennek a hangja az ami nekem kell...
- Az X PRO-JeCKT feloszlott, amit nagyon sajnálok, mert remek cosplay-csapat volt. A kedvencem. Bár nekem még mindig itt vannak a szívemben. Kouji és Tasuki is szakítottak.
- Elmaradt az ŐsziCon, helyette viszont páran elmentünk, cont siratni. XD Egész vicces volt, tekintve h kb huszan voltunk. Itt megismerkedtem Koi-val, és msotmár egész jóban vagyunk. x3
- Kiolvastam a Coraline-t és egyik kedvenc könyvemmé vált. ^^
- És ugye az elmaradhatatlan Halloween-i buli Katánál, ami nagyon jóra sikeredett. Igaz, kicsit sokat yuriltunk, meg már minden volt ott, és csak négyen voltunk (meghittebb volt így a hangulta, hál'istennek...)És elvették a vízipipa-szűzességemet.XD
November:
- Kész kis HP rakatot akarok cpzni. XDDD
- Megtudtam végre, h mi is az a Mary Sue. Szégyen, de nem tudtam. XD
- Egy egész rakat könyvet elakarok olvasni, a blogomban készítettem is kis listát. XD Tényleg sok, és még azóta bűvült... de nem tehetek róla... :3
- November 17-én az iskola alapítójának ünnepén előadásokat tartottak a diákok, tanítás nem volt. Volt Harry Potter-es előadás, természetesen arra ültem be. :D
- Megnéztük a New Moon-t moziban. *.* És elkezdtem olvasni előről az Alkonyat-ot... tehát így msot párhuzamosan három könyvet olvasok... yeah~! XD
- Kijött végre az új Loveless chapter... nagyon édi volt. x3 És tovább néztem végre a Nana-t. :D
És hát itt vagyok, és smot megyek Nana-t nézni. Remélhetőleg még jelentkezem. ^_^

Link | Leave a comment {1} | Add to Memories | Tell a Friend
2009 Nyacon és cosplay
Aug. 27th, 2009 | 01:43 pm
location: Bp~ -.-
mood:
x3
music: Tom Felton - If you could be anywhere; t.A.T.u. - 220, Loves me not
(most bemásolom blogspot-ról, mert nincs kedvem újat írni + még azt is átjavítom, szal nemtudom minek rakom be XD -> berylrion.blogspot.com)
Hát igen, eljött az a nap is, amikor már csak emlékként gondolunk vissza a conokra. Számomra ez a CON nagyon hamar elmúlt, mintha csak kettőt csettintettem volna. De tényleg! O_O Viszont talán ez volt az eddigi legjobb conom is. Kezdjük az elején~ Péntek este (amikor matsuri nap volt, cska akkor én nem mentem, mert: nem volt még kész a cipőm és nem volt levágva a aprókám;nem is nagyon érdekelt) Matsuri nap után átjött Darki és Mira, majd reggel Reni is. Hárman cosplayeltünk is: megvolt a reggeli feszültség, idegeskedés na és persze a meleg. =_="
Nagyon jó volt Hotaru-ként ott lenni, meg elég kényelmes is volt a ruha. Szerintem jobb lett ez, mint az Antoinette^^
Találkoztam Yagival is, eléggé zombi volt XD illetve, nagyon kitombolta magát XD LOL
Ö... mint mindig, most sem volt semmi ami nekem kellett volna...így Mokona plüsst,japán Girl Friends mangát, de még Loveless 5. kötetet sem találtam!!! T_T Semmi érdekes nem lesz már a conon, és ezért lehet, hogy jegyet sem kéne már vennem, hisz úgysincs semmi, egész végig úgyis csak kinnt lézengünk vagy elmegyünk a Mekibe punnyadni... hamár Meki, csak kaját vettem =_= De aztán vasárnap még mielött hazamentünk volna, benéztünk a Nagysátorba és megtaláltam szívem szottyát *.* Code Geass - Lelouch of the Rebellion R2: Perfect Turn Fan Book. Hát én nem tudtam ott hagyni~ Meg is vettem *szív* Az utolsó nap utolsó órájában költöttem el a pénzem egy részét ^^""" Ehhehh...
A Fanbook hatására elkezdtem megint a CGR2-öt XD már két részt be is kebeleztem *.*
Volt még pár dolog ami "jobb" volt ezeknél; például amikor az A Hülye elöl menekültünk XDDD Szegény Darkit mindig elkapta XD Meg ott volt egy nagy mecha x3 meg is öleltem :Đ *büszke*
Volt pár nagyon jó cps, de persze megint Bleach-esek, Naruto-sok tömkelege volt... =_= Oh! Ki ne felejtsem a jóóó sok "GothLoli"féleséget, meg a "Jrocker"szerűségeket. . . . . ^^ És most kapaszkodik fel az élre a Kuroshitsuji is :Đ Egyre többen vannak XĐ Ugyanaz lesz vele, mint a Bleach-csel :P
És basszus ami még ennél is rosszabb volt... a terrorista... nem is pazarlok rá több szót. @.@
Darki annyira aranyos Chii volt, h jáj x3
Meeeg~ TOKYO BABYLON COSPLAAAAY!!! XDDD Lefényképeztük a TB kaját, majd felrakom deviantart-ra x3
Képek a blogspot-on várhatóak^^

Link | Leave a comment | Add to Memories | Tell a Friend
~ Silence Glaive
Jul. 21st, 2009 | 02:51 pm
location: Budapest
mood:
x3
music: Paramore - Crush.Crush.Crush.
Kivan vágva a kaszám élének az alapjaaaaa~! És tökjó lesz, ha lefestjük! o(^o^)o Meg ki lesz faragva az él alja vagy milye XD
Már nagyon várom, hogy fog kinézni, ha kész lesz! :D
Ömm, csak ennyit akartam XD

Link | Leave a comment {2} | Add to Memories | Tell a Friend
~ Doschitay, doschitay, doschitay do sta
Jul. 17th, 2009 | 08:08 pm
location: hol lennék? -.-
mood:
T^T
music: t.A.T.u. -Досчитай до ста
He said: "I'm tired"
And he's not coming back
You're counting to one hundred
You dream of sleep
You're counting to a hundred
A hundred random names
And you need sleep and not to think about him

Your boat's empty
On a foreign coast
You're counting to a hundred
Hundred snowflakes at dawn
This situation is simple
You know what to do
Just simply count to a hundred and forget

Forever
Count, count, count to a hundred
Count, count, count to a hundred
Count, count, count to a hundred
Count, count, count to a hundred
A hundred sleepless nights
In the labyrinths of love
One hundred random keys
But in the end just zeros
A hundred friends, a hundred enemies
One hundred thawing ice-sickles
Just forget about him. One hundred one, one hundred one
Just forget about him, forget forever
Just forget about him, forget forever
Forever
Count, count, count to a hundred
Count, count, count to a hundred
Count, count, count to a hundred
Count, count, count to a hundred
Count, count, count to a hundred
Count, count, count to a hundred
Count, count, count to a hundred
Count, count, count to a hundred
Count, count

~ paróka fétis
Jul. 10th, 2009 | 07:33 pm
location: Bp~ még mindig Moszkvát akarok <3
mood: *_*
music: t.A.T.u. - All about us, Twilight soundtrack - Spotlight, Full Moon
Bocsi, hogy eddig nem írtam ^^"""
Öhm... Annyira szép parókák vannak ebay-en, hogy nekem mindegyik kell! x3
Nézegettem pár C.C. parókát is, ez a két kedvencem :3

És itt a másik: ez zöldebb, C.C.-sebb, de a fenti valamiért megfogott x3 (és olcsóbb xD) meg az szebben nézne ki a Mao-s ruhában meg a nagy bordós ruhában.
Persze ez is nagyon szép, ilyen színű melírt akarok a hajamba :3

És itt van a Kirie paróka, alig várom már, hogy meglegyen, tisztára belehabarodtam az iylen hosszú szőke hajakba <3

A cp csak 3600 lesz, és tüllel lesz kitömve a szoknya, ami remélhetőleg olyan hatást ad, mint az animében :3 a cipő már csak az egyetlen gond... >_>" az nehéz lesz... mmint megcsinálni nem lehget olyna nehéz, de nyáron hosszú térdig érő cipőt találni, nah az már igen! XD
Mivel itt vagyok jelenleg lennt Kecskeméten, itt biztos tudunk kaszát cisnálni x3 csak a lustaságom határtalan XD
Már alig várom a con-t <3

~ Nas ne Dagonyat...
Jun. 18th, 2009 | 07:00 pm
location: Budapest... bárcsak Moszkva lenne T_T
mood:
busy
music: t.A.T.u. - Friend or Foe o(*-*)o
A titkos: Tomoe Hotaru vagyis Sailor Saturn a Sailor Moon-ból! ^^
A nyakbigyusz készen van, a csillag még nincs rajta. A szív középen kész, le van festve, stb. :) Megvan a masni, gallér anyag is, a bordós...
Mostmár megvan a fehér anyag is! ^^
Csizmát nemtudom hogy fogok találni így nyár közepén, de azért majdcsak megoldjuk! :3
Paróka sincs, és kesztű sincs még... de még van elég időnk! ^^;
Fúú, mi kell még? Jah, a kasza... hát a kasza alapja megvan... dehogy hogy lesz kész, azt még nemtom O_o"
Az iskolás Kirie leszek! =((((((( Pedig már kezdtem megszeretni ezt a bőr-rucit, erre... >_< Mindegy, majd jövő ősszel... addig bevagyok táblázva... x'3
2009. NyaCon: Sailor Saturn (Sailor Moon)
2009. NyaCon: Kirie (Angel Sanctuary)
2009. ŐsziCon: MerryWeather (Cain)
2010. SakuraCon: Jomy (Terra E...)
2010. SakuraCon: C.C. (Code Geass) vagy Ritsuka (Loveless)

Link | Leave a comment {3} | Add to Memories | Tell a Friend
~ Cosplay powa! xD
Jun. 14th, 2009 | 08:09 pm
location: Bp
mood:
x3
music: t.A.T.u. - Show Me Love
blogom: :) http://berylrion.blogspot.com
A Kirie-hez nincs meg még semmi (>_<)de a Titkos(T.H. as S.S.)már überjól halad! :Đ Megvan a lila szatén hozzá...ö.. ennyi xD ja meg a kasza alapja... :) és már elkezdtem (illetve Rosi elkezdte) csinálni a nyakravalót :3 és nem D.Gray-Man jelvény féleség lesz, hanem kör >_< a gyöngy megvan, csak átkell festeni.. és nemtudom hol találok én a nyár közepén hosszú térdig érő csizmát? :S xD a kesztyű viszont rohadt drága, szal aki tud jó áron, fehér szatén kesztyűt, az légyszi szóóóóljoooooon!!! *_*
Fehér anyaghoz, már kiszemeltün egy anyagot, de valószínűleg az is rohadt drága (ha továbbra is a taylor-ban akarjuk megvenni :/) szal remélem találunk máshol is hasonlót vagy netalántán ugyanolyat (^_^)
Nah, ennyit Beryl cosplay-készülődéseiről, legközelebb folytatjuk... xD
Coming Soon... :3
Addigis: X-PROJECT ÖRÖKKÉ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! o(*_____________________________________ ___________*)o
A Kirie-hez nincs meg még semmi (>_<)de a Titkos(T.H. as S.S.)már überjól halad! :Đ Megvan a lila szatén hozzá...ö.. ennyi xD ja meg a kasza alapja... :) és már elkezdtem (illetve Rosi elkezdte) csinálni a nyakravalót :3 és nem D.Gray-Man jelvény féleség lesz, hanem kör >_< a gyöngy megvan, csak átkell festeni.. és nemtudom hol találok én a nyár közepén hosszú térdig érő csizmát? :S xD a kesztyű viszont rohadt drága, szal aki tud jó áron, fehér szatén kesztyűt, az légyszi szóóóóljoooooon!!! *_*
Fehér anyaghoz, már kiszemeltün egy anyagot, de valószínűleg az is rohadt drága (ha továbbra is a taylor-ban akarjuk megvenni :/) szal remélem találunk máshol is hasonlót vagy netalántán ugyanolyat (^_^)
Nah, ennyit Beryl cosplay-készülődéseiről, legközelebb folytatjuk... xD
Coming Soon... :3
Addigis: X-PROJECT ÖRÖKKÉ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! o(*_____________________________________
Link | Leave a comment {3} | Add to Memories | Tell a Friend
~ 2009. SakuraCon és NyáriCon
May. 26th, 2009 | 04:07 pm
location: Budapest, ahová Miyavi-sama készül~
music: MariaHolic OP - Hanaji
A SakuraCon nagyon jó volt. Életem első cpjében is nagyon jó volt. ^___^ Kb 10-en fel is ismertek minket, és nagyon sokan fotóztak! *.* Még turisták is, volt köztük japán is x3 Viszont majdnem leszakadt a lábam ToT És még mindig ott a seb a sarkam felett T~T Mindegy, ^^
Nyárra, ezek kellenek majd a cphez.^^
Kirie:
-paróka (szőke)
-cipellő
-anyag (bőr) -> szoknya, felső
-hosszú "zokni" xD
-kesztyű
-csatt a nyakára, csatt a ruhára
Titkos:
-paróka (fekete)
-anyag (masnihoz,szoknya részéhez, fehér részéhez)
-kesztyű
-cipellő (inkább csizma)
-tiara (gyönggyel a közepén)
-KASZA O_O sarló, bigyusz, egyre megy xD
-"D.Gray-Man jelvény" a masnijára xD
Ezen a héten fogom beszerezni a Myv jegyemet ~.~ :3 <333
És figyelem!figyelem! Code Geass cosplay-hez keresek Shirley és Kallen cosplayest! Nagyon fontos lenne számomra o(^_^)o Fellépni nem szeretnék, és nem is áll szándékomban, de attól még te felléphetsz ;) Jah és nagyon fontos: igényes cosplayest keresek, aki alkatilag, cp készítésileg (ha jól tudsz varrni, varrhatod, ha nem akkor hagyd a varrónőre) is megfelelő. ^^ Olyat, aki szívesen áldoz pénzt és időt egy ilyen csekélyke cosplay-re. És persze a legfontosabb, hogy: beleélje magát a szerepébe! :D [De persze más CG lányokat is szívesen "beveszek" xDDD (pl.: Euphy,Anya,Cornelia még azok akik jól jönnének)]

Link | Leave a comment {6} | Add to Memories | Tell a Friend
~ cosplay (még mindig)
Apr. 29th, 2009 | 04:54 pm
location: Budapest, ahová Miyavi-sama készül~
mood:
*__*
music: Origa - Rise; MYV - Jibun Kakumei
Lehet ez lesz a cosplay-blogom? xD a másikat már nem akarom tovább traktálni a sok cp-s dolgokkal~! Pedig!- egész jól haladunk ^^
Már megvan ugye a parókám, a cipőm, kesztyűm,elkezdte varrni a varrónő a ruhácskámat is, jó bazinagy lesz a az abroncs miatt :Đ márcsak a harisnya kell, a nyakamra a bigyó, meg valami dísz a hajamba, és full meglesz! ^o^ meg kölcsönkérem Linc-től a cuki esernyőjét (ami semmit nem véd az esőtől, de ha így megy tovább, májusra már globális felmelegedés lesz, és felrobbannak a házak, furcsa betegségeket kapunk el, mindenkinek kihullik a haja a nagy hőségtől, és lefog égni az emberek bőre, és eljön a teljes káosz, az APOKALIPTIKA! o.o" *Keiko MODE ON*)
Nah, de amíg ez nem következik be, addig élek tovább, és várom h kész legyen a cp-m xD
Most jut eszembe a várásról... mostanában sok mindenre várok:
cp-re
con utánra, hogy megvehessem a New Moon-t
con utánra, hogy megvehessem Miyavi kocertjére a jegyet
con utánra, hogy eljöjjön már köv. con xD
con utánra a bizonyítványom miatt
és május 5-re, mert akkor lesz az angol vizsgám -.-" (szóbeli)
május 20-ra, mert akkor lesz az írásbeli angol vizsgám xD
szal sok mindenre... ^^ de a ürelem rózsát terem... Kurama-t terem xD
Byebye~

~ Antoinette paróka (Antoinette wig)
Apr. 5th, 2009 | 12:41 pm
location: Budapest (Mo)
mood:
wiiiiig~~ (L)
music: Emily Loizeau - L'autre Bout Du Monde
Hello-bello minna-saaaan~~~
Képzeljétek! *.* Megjött a parókám az Antoinette cp-hez!!! *____* Úgy örülöööök!!! >w<
Ééés~ tudjátok mi történt az elmúlt hétben? :Đ azok a bizonyos emberkék (ahogy ők szoktak minket nevezni xD) megtörtek és írtak msn-en xD :P Valahogy éreztem, h ők hamarabb beadják a derekukat..de igazából nem is értem h minek írtak, hisz nekik már ott vannak az új barátaik... nemde?! De azért remélem lesz valami, mert így ez nem mehet tovább, h így utálkozunk...
Ja és a legviccesebb: ránk kenték azokat a dolgokat amiket ők csináltak! xDDD Annyira vicces; azt mondták h mi fordítottunk hátat nekik, amikor tökre ők fordítottak nekünk, de mindegy... a másik meg h azt olvasták a blogunkban h mi már másokat imádunk bla, bla.... amikor ők írtáka blogjukba azokat az of-eseket vagy kiket..tiszta szégyen O.o Nálunk legfeljebb megtalálhatod a az anime-szereplőket xDDD

~ újra itt
Mar. 29th, 2009 | 02:22 pm
mood:
>.
music: Olivia Lufkin - Trinka Trinka
Trinka Trinka
No one is around
Your making it all up
It's time to disarm yourself
Because when you are free
And act naturally
Something begins to happen
Slowly I see you
Wake out of a very serious snooz'in
Right eye, left eye
I feel like on the verge of a big surprise
I'm feeling trinka trinka
It's really happening
My heart is beating steady
But I want to scream!
Internal carousel cues an upright rainbow
Sending out a friendly glimmer
I'm feeling trinka trinka
It's really happening
My heart is beating steady
But I want to scream!
Calling out on a big shift
It knows we are laughing
Together we laugh
This space is open
You're creating in it
I know when you're doing it with joy
Because it has a shine
That no words can explain
It reaches out and touches me
In your rhythm
Some may not understand what you are doing
Oh!Behave!now
All of a sudden anything seems possible
I'm feeling trinka trinka
It's really happening
My heart is beating steady
But I want to scream!
Possibilities inspiration galore
Inhale and exhale at the same time
I'm feeling trinka trinka
It's really happening
My heart is beating steady
But I want to scream!
Look what is found
So much to discover
It's never over
I love it!~~~~ <333

~képek
Feb. 22nd, 2009 | 04:29 pm
location: Budapest
mood:
~-~
music: Gackt - Ghost
Hmmm, töltöttem fel jóóó sok új képet! *_* Megnézem, hogy rakja be~ vagy mi ^^" xD Eeee~
Ide valahogy soha nemtudok semmit se írni... nem tudom miért van ez...
o.o
Ide valahogy soha nemtudok semmit se írni... nem tudom miért van ez...
o.o
Link | Leave a comment {1} | Add to Memories | Tell a Friend
~ mi történt eddig?
Feb. 21st, 2009 | 06:47 pm
location: álmaimban
mood:
TToTT
music: Lonely Gorgeous
Bocsi, tényleg bocsi h eddig nem írtam, de valahogy kiment a fejemből ez az egész lj xD
Hát..kiolvastam HP-t, ami nagyon jó volt! Draco <333 meg a Kviddics évszázadai-t is! =)
Megnézte nővéremmel a Halál Velencében-t ami nagyon jó volt! Tadzio <333
meg egy dán filmet, ami inkább fura volt, mint nagyon jó xD
Aztán még... van próbaidős photoshop-unk, amiből alig van márcsak tízen valamennyi nap.. xD Mindegy, színeztem négy képet eddig (ennyire futotta az időmből ^^"), de azért szeretnék még egyet-kettőt.
Megnéztem az Ai no Kusabi-t amit nagyon megszerettem, főleg Iason-t! *.*
Még az animékhez; végignéztük a Revolutionary Girl Utena-t, és nagyooon szomiiii vooolt! Bekerült a kedvenceim közé~! (^_~)
Most a Gundam Seed-et nézzük! ^^
Aztán még... megnéztük a Junjou-t is... ami elég gágyira sikeredett,és remélem lesz 3. season! :3
Létrehoztuk a Tekergőket, Lillával és Lincivel! *.*
Más: egyik reggel láttam egy feket hajú, kék szemű fiút, aki nagyon szép votl! azóta már láttam egyszer és állandóan rá gondolok! *__*
Az év szerelmes szava: Nyünyő! Linci lett Nyünyő, és meg Nyünyő a négyzeten! ˇ___ˇ
Megin rámtört a magány; hogy nincs igazi barátnőm, soha nem találom meg a Fighterem, hogy elegem van Mirokuékból... hogy nem akarok soha többé Shinsengumi-t, és hogy el akarok menni a suliból, hogy el akarom felejteni a Linciéket... meg ilyenek...
Végül, de nem utolsó sorban: (<--- soha nem értettem ezt a mondást vagy mit... hisz ha utoljára mondom, akkor az utolsó vagy nem igaz? >:/)
ELEGEM VAN! FÁRADT VAGYOK! ALUDNI AKAROK! VÉGE... ALUDNI..aludni... a..lud..ni *Zzzz*

Lacus Clyne *o* + cosplay
Jan. 21st, 2009 | 10:37 pm
location: Budapest
mood:
:Đ
music: hát épp semmi~
Elkezdtük nézni (már a 10. résznél tartunk) Rosiel-lel a Gundam Seed-et ^^
És tök jóóó!!! *o* Már rögtön kinéztem magamnak Lacus Clyne-t, mint cosplay alanyt, és sztem azért aranyos is~ :3 Kicsit hasonlít Euphie-ra, meg úgy a főszereplők többsége is hasonlít a Code Geass főszereplőire xD De semmiii gooond~ xD
Nem tudom, hogy kell képet berakni, szal nem rakok :/
Kira meg tök édes *___* Olyan kis husos, és Hoshi Souichirou a hangja, a kedvenc seiyuu-m *______________*
Elvileg, holnap megyünk a varrónőhöz, a ruhám miatt. Végre! Ha megtudjuk mennyi anyag kell az Antoinette cp-hez, akkor meg is vehetem az anyagot... *megkönnyebbült*
Cosplay-hez:
paróka
anyag
csipkekesztyű
cipő
fejdísz
masnik
és amit elfelejtettem...
Egyszóval még minden...-.-" ToT Csak egy darab kő van meg belőle xDDD Te jó ég... O.o Meg valami szatén anyag, és valami fehéres izé...
Nyáron leszek Kirie és Marry Weather (amihez szerencsére ugyanolyan paróka kell), ősszel meg valószínűleg C.C. *o* Igazából azt már nagyon várom! Mert imádom C.C.-t...de nincs Lulu-m... hogy fogok úgy kinézni, ha nem lesz velem Lulu??? T_____________________T Ha lenne is, biztos szar lenne, mert csak egy tökéletes Lelouch létezik ezen a földkeregségen (igazából kettő is, de az egyiket már nem találom cosplay.com-on xD) de ő olyan messze vaaaaaan~ T^T

~ sáláá.
Jan. 18th, 2009 | 06:25 pm
location: otthon, édes otthon~
mood:
^w^
music: Yui Makino - Synchronicity
Boldog Szülinapot Neki :3 <3
Remélem egy suliba járhatunk majd Mirokuval >w< Nagyon jó lenne~ ^^ De azért még nem élem bele magam xD
Reggel úgy keltem fel, hogy; Hétfő van, suliba kell mennem...és ezt mind kb hajnali hatkor...@_@ Aztán rájöttem, hogy szünet van, és nem kell mennem iskolába... és aztán arra is, hogy vasárnap reggel van, és, ha még sulim is lenne, vasárnap akkor sincs tanítás... xD ^^" Már megszoktam, hogy hat napon keresztül reggel hatkor kelek... =_=
(jah, és ezt most a másik blogomból másoltam ki xD Jóvan, ide nemtok semmit se írni >_>' valamiért nem jön belőlem a szó...ejj~)

C.C. cosplay <3
Jan. 11th, 2009 | 05:46 pm
mood:
~.~
music: Orange Range - O2 (CG OP)
Ma megint rámjött a Code Geass mánia xD Már érlődött bennem, hogy újra kitörjön belőlem a "C.C. akarok lenni, és Lulu-t is akarok a CON-on"... de.. nincs Lulum T.T Ejj... mindegy, ha máshol vannak tökéletes Lulu-k, akkor Magyarországon miért nincsnekek? >o< És nekem olyan kell, aki bele is éli magát, mint én a C.C.-be ^^
C.C. minden ruháját cosplayezni akarom! >w< Háháááá *Kira röhögés* csakmég nem jutottam el odáig~ :3 xD
Ömm, mást nem igazán tudok mit írni :S Szóval bye~
C.C. minden ruháját cosplayezni akarom! >w< Háháááá *Kira röhögés* csakmég nem jutottam el odáig~ :3 xD
Ömm, mást nem igazán tudok mit írni :S Szóval bye~
Link | Leave a comment {2} | Add to Memories | Tell a Friend
~ elsőőő x3
Jan. 10th, 2009 | 08:48 pm
location: otthon... yeah~ xD
mood:
=(
music: csönd ˇ-ˇ
Hááh~ lehet angolul kéne írnom, de azért még nem vagyok olyan "profi", szal marad a magyar. =)
Nem igazán tudom, hogy mit írjak~ :3 Nem szeretek első postokat írni, mert olyankor semmi nem jut az eszembe. O.o
Háát..izé.. xD
pár link, mert nemtudok mit csinálni:
http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user _id=738540 --> HotDog
http://myanimelist.net/profile/Bery l --> Myanimelist
Amm.. xD a blogomat meg nem fogom berakni, mert khnm, nem. :P
Hát hamár itt vagyok, leírom a kedvenc animéimet, meg a kedvenc mangáimat meg ilyeneket~
Kedvenc animéim: Loveless (!!!),GetBackers,Rose of Versailles,Code Geass,D.Gray-Man,Tsubasa Chronicle,Peace Maker Kurogane,Koutetsu Sangokushi,Chrno Crusade,Earthian,Terra e...,Prince of Tennis,Nabari no Ou,Revolutionary Girl Utena,Yuu Yuu Hakusho,Hunter x Hunter,Maria-sama ga Miteru,Junjou Romantica,Kuroshitsuji
Kedvenc mangáim: Watase Yuu a kedvenc mangakám <333 tőle: Zettai Kareshi,Imadoki,Sakura Gari,Suna no Tiara és egyéb one-shotjai ^^
Sumomo Yumeka-tól:Chou ni Naru hi,Kon no ki Konoha meg mindegyik..olyan szép, olyan a hangulata, a rajza, a mindene, amiet én szoktam elképzelni és amilyen életben én akarok élni... olyan tökéletesen homályos.. néhol csillogós *_* jóvan, túl sokat fecsegek xD
aztán még;Phaléne,Tsuki to Mizu no yoru,Boy's Next Door,Ludwig Kakumei,Kagen no Tsuki,Café Kichijoji De,The poet who buy words,Cotton,Under the Rose,Haru Natsu Aki Fuyu etc...
Ééés~persze, a nagy kedvenceim~: Loveless,Yatteraneeze!,Girl Friends <333 *__*
Morinaga Milk-től még a Kuchibiru Tamaeki Sakurairo is, meg a one-shot-ok ^^
műfajban: yaoi,yuri/shoujo ai,elvont,dráma meg ilyenek.. ^^
Kezvenc mangakáim: Watase Yuu,Yun Kouga,Sumomo Yumeka,Ai Yazawa,Morinaga Milk,Mitsukazu Mihara stb.~
jah meg Code Geass mangát akarok, de sehol sem találom xD
Mivel már mást nem igazán tudok írni, jobb híján befejezem mondanivalómat. Bye~bye~
Nem igazán tudom, hogy mit írjak~ :3 Nem szeretek első postokat írni, mert olyankor semmi nem jut az eszembe. O.o
Háát..izé.. xD
pár link, mert nemtudok mit csinálni:
http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user
http://myanimelist.net/profile/Bery
Amm.. xD a blogomat meg nem fogom berakni, mert khnm, nem. :P
Hát hamár itt vagyok, leírom a kedvenc animéimet, meg a kedvenc mangáimat meg ilyeneket~
Kedvenc animéim: Loveless (!!!),GetBackers,Rose of Versailles,Code Geass,D.Gray-Man,Tsubasa Chronicle,Peace Maker Kurogane,Koutetsu Sangokushi,Chrno Crusade,Earthian,Terra e...,Prince of Tennis,Nabari no Ou,Revolutionary Girl Utena,Yuu Yuu Hakusho,Hunter x Hunter,Maria-sama ga Miteru,Junjou Romantica,Kuroshitsuji
Kedvenc mangáim: Watase Yuu a kedvenc mangakám <333 tőle: Zettai Kareshi,Imadoki,Sakura Gari,Suna no Tiara és egyéb one-shotjai ^^
Sumomo Yumeka-tól:Chou ni Naru hi,Kon no ki Konoha meg mindegyik..olyan szép, olyan a hangulata, a rajza, a mindene, amiet én szoktam elképzelni és amilyen életben én akarok élni... olyan tökéletesen homályos.. néhol csillogós *_* jóvan, túl sokat fecsegek xD
aztán még;Phaléne,Tsuki to Mizu no yoru,Boy's Next Door,Ludwig Kakumei,Kagen no Tsuki,Café Kichijoji De,The poet who buy words,Cotton,Under the Rose,Haru Natsu Aki Fuyu etc...
Ééés~persze, a nagy kedvenceim~: Loveless,Yatteraneeze!,Girl Friends <333 *__*
Morinaga Milk-től még a Kuchibiru Tamaeki Sakurairo is, meg a one-shot-ok ^^
műfajban: yaoi,yuri/shoujo ai,elvont,dráma meg ilyenek.. ^^
Kezvenc mangakáim: Watase Yuu,Yun Kouga,Sumomo Yumeka,Ai Yazawa,Morinaga Milk,Mitsukazu Mihara stb.~
jah meg Code Geass mangát akarok, de sehol sem találom xD
Mivel már mást nem igazán tudok írni, jobb híján befejezem mondanivalómat. Bye~bye~
Link | Leave a comment | Add to Memories | Tell a Friend
Welcome to LiveJournal
Jan. 7th, 2009 | 12:00 am
mood:
=)
music: Nanase Aikawa - China Rose
Here are ways to help you customize your journal:
- Change the look of your journal to make it look the way you want it.
- Upload Userpics and let other people know that you mean business.
Ready to start writing? There are many ways in which you can post:
When you post an entry, you can use an "LJ-Cut" to hide everything underneath it with a link. This is useful for really long entries, hiding spoilers, and is usually done as a courtesy for your friends' Friends page.
- Private: The eyeball by entries like this one means that only you can see it.
- Friends-Only: The lock means only people you've added as a friend can see this post. You can also create custom friend groups so only a select few can read your entry.
Other ways to post an entry:
Voice Post - Say your post over the phone and we'll magically post the audio to your journal.
Mobile Post - Post photos and text from your mobile phone.
TxtLJ - Interact and post via text message.
LJ Talk - Post to your journal with LiveJournal's instant messaging feature.
Discover LiveJournal's true sense of community:
- Find people by Interest - Do you like fluffy bunnies? Well, so do 272 other people on LiveJournal.